Sok gyerek ugyan nagyon szeret a homokban játszani, de játék közben rengeteg port, poratkát lélegeznek be. A "somokozóban" ez nem fordul elő, ugyanis pont a légszőszervek erősítésére lett kitalálva.

Ha nincs a közelben sóbánya, hogy a nagyvárosi népség is élvezhesse a só gyógyító hatását, valamit ki kell találni! A Pesti út 237. szám alatt található Home Center-ben remek szórakozást nyújtanak mindazoknak, akik szeretnék érezni a só jótékony hatását. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott a „somokozás”.

"Somokozó" gyerekek

A somokozó, jellegét tekintve megegyezik a homokozóval, azzal a különbséggel, hogy homok helyett őrölt kősóval van feltöltve. A gyerekek miközben az őrölt sóban játszadoznak, folyamatosan felkavarják az apró sószemcséket, mely a légutakba bekerülve kifejti a hatását. A szülők a plexi üvegen keresztül figyelhetik gyermekük önfeledt "somokozását".

A Home Center nyújtotta sóterápiára minden nap reggel tíz és este nyolc óra között lehet menni, de a szakemberek kúra szerű látogatások esetén három nap szünetet ajánlanak két alkalom között. A „somokozóban” arajdi kősó található, amely légzőszervi megbetegedésekre ajánlott, de a finom sós levegő egyszerű relaxálásra is kiváló, és kedvező hatása már néhány nap után is érezhet

Sóterápia alkalmazásával az alábbi betegségek tünetei csökkenthetők: légúti megbetegedések, légúti allergiák (pollen, krupp, toll, pihe stb.), szénanátha, asztma, nátha, hörghurutgyulladás, arcüreggyulladás, horkolás, szívritmuszavar, vérnyomás szabályozás, alvászavar stb.

Elsősorban légzőszervi megbetegedésekre, allergiás tünetek esetén ajánlott a kicsinyeket a „somokozóba” vinni, de egészséges gyerekeknek is jót tesz, a környezeti ártalmak enyhítésénél és az, immunrendszer erősítésénél.








Ajánlott oldalak


3gbolt.hu acelcso.hu adagolok.hu adatkezeles.hu adatszinkronizalas.hu akciosgazolaj.hu amszterdamhotel.net aprocsepro.hu autofinanszirozas.eu autohitelezo.hu autolakatos.hu autonagykereskedes.hu babaruci.hu babybutor.hu banalis.hu barandi.hu bemutatas.hu biooldal.hu biozoldsegek.hu biztonsagi.hu boeder.hu britishairwaysakciok.hu bulgariaiut.hu cigars.hu cloudpartner.hu compactflash.hu crm24.hu csaksemmipanik.hu csemegepaprika.hu decordesign.hu dentcentrum.hu divizio.hu dubaiszallas.org e-cam.hu ecosystem.hu egeszsegotthon.hu egymillioeuro.hu ekozpont.hu ekszerportal.hu elovetel.hu energiahordozok.hu epitoanyagshop.hu esocsepp.hu etickets.hu felnibolt.hu felvonoszereles.hu fenyofabutorok.hu fiatkereskedo.hu filmborze.hu folyamifuvarozas.hu freedownloads.hu frisskenyer.hu funny.hu fuzi.hu garazsberlet.hu gepkocsiberles.net gepkocsivedelem.hu ghz.hu gpsoldal.hu graffitimentesites.hu grk.hu guminagyker.hu gyorsrizs.hu hajlito.hu hajolevel.hu hajvarras.hu hasznoshelyek.hu hitelnyujto.hu holvasarolj.hu hostingoldal.hu hozz.hu hpinvent.hu icecastserver.hu informatikaitanacsado.hu inmarsat.hu intercar.hu internetpark.hu itkoltseg.hu javaslat.hu jerry.hu jogtiszta.hu jokivansagok.hu karaj.hu kartyafuggetlen.hu kazanjavitas.hu kha.hu kinaiauto.hu klmakciok.com kolcsonmunkaero.hu koltsegfigyelo.hu korszeru.hu korutazas.org koszontes.hu kulonos.hu lazithat.hu legjobbik.hu lezerdoki.hu lightstore.hu maganugy.hu magyarallam.hu marketinfo.hu masiniszta.hu member.hu mille.hu mirelitt.hu mitsubishikereskedo.hu mobilesync.hu mobilpda.hu motorosbaleset.hu mp3aruhaz.hu netonline.hu nissankereskedo.hu nissanpatrol.hu nyaralnijo.hu nyelvvizsgaelokeszito.hu nyeremenyoldal.hu officepartner.hu offshoreoldal.hu olaszmelo.hu olcsorepjegy.com onlinelink.hu onlinemester.hu onlinetarhely.hu opelkereskedo.hu panelajtocsere.hu parizshotel.net partyszolgalat.hu peugeotkereskedo.hu powersong.hu proszamla.hu psu.hu raktarberlet.hu receptjeim.hu renaultkereskedo.hu rendszerepito.hu rent4you.hu repjegy24.hu repjegycentrum.hu repulojegyakciok.com ritmic.hu romaszallas.com sajtoreferens.hu sajtostaller.hu seatkereskedo.hu servicecenter.hu skodakereskedo.hu small.hu smsservice.hu square.hu streamcenter.hu sutemenyrendeles.hu suzukimotor.hu szakkepzo.hu szamologepek.hu szepsegmester.hu szivatas.hu sztarhir.hu tankoljolcson.hu tapasztalatok.hu tarolas.hu telefonkozpont.com tenders.hu tisztitokura.hu tournament.hu toyotakereskedo.hu tozsdemutato.hu tutitars.hu tuzes.hu ujsagirokepzes.hu uniszex.hu utasbiztositas.utazas.hu uzletihitel.hu viakolor.hu videoplaza.hu virtualismunkaterek.hu vizsgalo.hu voip24.hu volvokereskedo.hu webtarterulet.hu wizzairakciok.com xct.hu xn--utszezon-w3a.hu zemplenijegbor.hu zenefon.hu